Felnőtté válás - papíron és Valójában

Emlékszem, amikor tizennyolc éves lettem, azt gondoltam, enyém a világ. Eszményi boldogságban cikáztam át az utca végi bolt ajtaján. Vettem egy sört, valami ízesített szart. Nem ittam meg végül. Rapet hallgattam, káromkodást, különös zenéket, amiktől felnőttnek kellett volna éreznem magam. Megnéztem a kedvenc filmemet. Már a címére sem emlékszem, de tudom, hogy a kedvencem volt akkoriban. Este bebújtam az ágyamba és tisztán előttem van, milyen csalódott voltam. Nem változott semmi. Nem voltam szebb, humorosabb, intelligensebb. Nem voltam több. Nem voltam jobb.

Bennem lett volna a hiba? Rossz felnőtt vált volna belőlem? Utólag szégyellem, hogy akkoriban egyáltalán volt szavazati jogom. Lélekben gyenge voltam, sok szempontból visszamaradott, és bár  gondolatban nem ritkán mások előtt jártam, hajlamos voltam ezen a képzelt síkon megmaradni.

Most huszonegy éves vagyok. Már bármelyik országban megvásárolhatnám a kötelező pia- és cigiadagomat. És megtehetnék más dolgokat is, amikhez talán még kevésbé érzek affinitást. Ijesztő belegondolni, mekkora fejlődésre képes az ember három év alatt, különösen az érzelmi intelligenciát illetően.

Három évvel ezelőtt kaptam egy ajándékot a családomtól. Megvolt a lehetőségem, hogy elutazzak bárhova, ahova szeretnék, bárkivel, akivel szeretnék. Nem éreztem rá késznek magam. Mondjuk, miért ne? Más lány ennyi idősen túl van már nyolc pasin, két elvonón és három abortuszon. Én meg későn érő típus vagyok, vagy mi. Így otthon maradtam a francba és végigtanultam a következő egy évet. Mert én egy ilyen logikusan gondolkodó ember vagyok.

Ma már persze teljesen máshogy látom a dolgokat. A legtöbb dolgot máshogy látom. Mert ha sorra veszem a lépéseim, melyek többségét a korosztályom szintén ilyentájt járta végig, azt kell, hogy mondjam: baromság, hogy a tizennyolc éves valaki = "felnőtt" ember! És igen: az USA-ban csinálják jól.

Nagy vonalakban tehát - ez történt velem tizennyolc és huszonegy éves korom között (úgy, hogy most sem tartom magam teljesen felnőttnek):

• Leérettségiztem.
• Szereztem egy felsőfokú nyelvvizsgát.
• Felvettek az egyetemre, ahol nemsokára megszerzem a régésztechnikusi diplomám. Juhéj!
• Elköltöztem otthonról, és egy évet (majdnem) teljesen önállóan éltem. Megtanultam gondoskodni magamról és felelősséget vállalni a tetteimért - és ha nagyon muszáj, ezt kivitelezem is a mindennapokban.
• Sokféle munkát kipróbáltam - szellemi, fizikai, kreatív elfoglaltságokat, egyszerre többet, több műszakban, iskola mellett, nyáron, mellékállásban, éjszaka -, amik tovább bővítették munkaerőpiaci horizontomat.
• Vettem egy laptopot, és végre elkezdtem megbarátkozni a technikával.
• Szavaztam.
• Megtanultam spórolni. Komolyan. Meg a vezetés is egyre jobban megy.
• Befestettem a hajam (oké, csak egy tincset, és amúgy ez marhára nem jelent semmit, csak jól esik leírni :D).
• Az egyetemen keresztül és magánúton relatíve sok ásatásra eljutottam, így sikerült belelátnom a szakmai életbe is.
• Először léptem fel színházban úgy, hogy az jelentett is valamit. És jó érzés volt. Nagyon.
• Írtam egy musicalt.
• Megjelentettem egy verseskötetet.
• Elindítottam a saját blogomat és egy hozzá társított weboldalt, melyeket rendszeresen vezetek, frissítek.
• Elkezdtem saját ruhadarabokat tervezni.
• Cikket írtam egy ismert folyóiratba.
• Sikerült olyan társas kapcsolatokat kialakítanom, amilyenekre korábbi életem során nem volt példa. Mindezt a pozitív értelemben, természetesen.
• Elmélyültem spirituális dolgokban. Megismerkedtem a reikivel, a jógával, és hamarosan az agykontroll is bekerül a sorba - már alig várom!
• Elutaztam külföldre. Repülőgéppel. Egy hónapra. Teljesen egyedül. Ezt neked, tizennyolc éves énem! :D
• Lezártam az összes gyerekkori traumámat, és győztesként kerültem ki belőlük.
• Megtanultam kiállni magamért és nemet mondani (már épp ideje volt...).
• Megtaláltam a saját egyéniségem, amit immár merek és akarok is képviselni. Mindegy, milyen áron.

Szóval, semmi nincs veszve - sőt! Minden csak most kezdődik el.

És még valami: aki bizton állítja, hogy a gyermekkorához köthetők a legszebb évei, az valamit nagyon elszúrt az életében és csak remélni tudom, hogy ezt nem ragasztja át másokra! A lehetőség ott van mindenkiben, úgyhogy tessék kihasználni!