2018. november 5., hétfő

Dolgok, amiket Kínában tanultam

Fontos tényezők, amiket érdemes észben tartani, ha az ember először utazik külföldre turistacsoporttal vagy egyedül. A teljesség igénye nélkül.


I. Hasznos lehet előre összegyűjteni a szükséges információkat, főként, ha nem beszéljük a célország nyelvét (és esetleg annak írásmódja is más, meg az internetet sem lehet használni).

II. Online szótár, esetenként zsebkönyv életmentő lehet!

III. Jobb mindenre plusz fél órát rászámolni és unatkozni a reptéren, mint lemaradni a gépről. Buszra, sétahajóra stb. ugyanez igaz.

IV. A saját érdekünkben praktikus, ha nem osztjuk be az első napunkat takkra pontosan (ez azokra az utazásokra igaz, amik jelentős időeltolódással járnak). Útközben úgysem tud senki normálisan aludni, maximum fél órát.

V. Nagyobb országokban érdemes városon belül a tömegközlekedést választani. Ilyen helyeken nem feltétlenül az a rendszer, mint Budapesten, hogy az ember egy metrómegállónyi utat három perc alatt megtesz gyalog. Ha van rá lehetőség, városnézéshez béreljünk kerékpárt!


VI. Óvatosan az utcai árusokkal! Számos forrásból lehet hallani, hogy x és y országban jó néven veszik, ha alkudozunk velük. A gyakorlati tapasztalat azonban néha mást mutat.

VII. A másik oldal: borraValó. Ázsiai országokban majdhogynem tilos. Azt sugallja, hogy a kedvezményezettet nem fizetik meg eléggé a munkájáért.

VIII. Pénzváltás esetén előzetesen tájékozódjunk, miről ismerszik meg a hamis valuta, és ha kell, egyenként ellenőrizzük a bankjegyeket (100 yuannal én is befürödtem).


IX. A higiénés körülményeknek érdemes még az utazás előtt utánajárni, és a szükséges holmikat időben beszerezni. Különösen akkor, ha kint ez nehézkesen vagy egyáltalán nem megoldható.

X. Ne felejtsünk el biztosítást kötni! Ez elsősorban a kinttartózkodás időszakára vonatkozik. Amennyiben repülővel utazunk, nem feltétlenül érdemes igénybe venni a szolgáltatást. Ha valaki lezuhan, annak úgyis mindegy.

XI. Kintlétünk során kerüljünk közelebbi kapcsolatba legalább egy olyan személlyel, aki ottani bankfiókkal rendelkezik. Sosem lehet tudni, mikor van szükség bankkártyás ügyintézésre, melynek hátralékait készpénzben kiegyenlíthetjük.

XII. Úti okmányokból legyen kéznél egy biztonsági fénymásolat is!

XIII. Hacsak nem mediterrán területre utazunk, érdemes bedobni a bőröndbe egy összehajtható hálózsákot. Sosem lehetünk biztosak abban, hogy az adott helyen a fűtés biztosított.


XIV. Nem árt, ha többféle valutát is tartunk magunknál, és a pénzt biztonsági okokból két-három helyen elosztva tároljuk.

XV. Senki ne érezze magát furcsán azért, mert máshonnan jött! A helyiek nem azért bámulnak meg minket, mert kinéznek! Sőt, sokszor ők érzik kényelmetlenül magukat, amiért különböznek tőlünk.

XVI. Ennek ellenére nem árt, ha némileg idomulunk a helyi kultúrához.


XVII. A meglátogatni tervezett látványosságok megközelítésének, nyitvatartásának pontosan járjunk utána, nehogy a helyszínen érjenek kellemetlenségek.

XVIII. Útitársainkkal mindig előre egyeztessük le, amit szeretnénk, főleg azért, mert a mobil- és internethálózattal adódhatnak gondok.

XIX. A szuveníreket legkésőbb a hazautazást megelőző napon szerezzük be, hogy ne kelljen kapkodni!

XX. Ne parázzunk! Fölösleges. Bármit csináljunk, ha szívből tesszük, kevés a Valószínűsége, hogy rosszul sül el. Ha meg mégis, legalább jól éreztük magunkat. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Minden egyes szavadtól csak üresebb leszek

Van abban valami kellemesen gusztustalan, ahogy az ember egyik pillanatról a másikra, az eufóriából a teljes kiüresedettségbe tud esni, aztá...