Mielőtt folytatnám csábrági történetem, melyben a kalandos negyedik napi útról is mesélek majd, úgy döntöttem, szusszanok egy kicsit. Túl sok az impulzus. Nehéz ennyi újdonságot záros határidőn belül feldolgozni.
Itt van például ez a magasztos, gyomorforgató érzéshullám, amit úgy nevezünk: szerelem. Miben különbözik eme pillangó-hatás a szeretet érzésétől, amivel szintén ragaszkodást, egyfajta vonzalmat fejezünk ki? Talán furán hangzik, de vonzalom és vonzalom között is van különbség, hiszen nincs két ember, akiben ugyanaz az összetevő fogna meg (az én esetemben legalábbis nemigen, mert akkor az új ismeretség kísértetiesen emlékeztet az előző emberre - tehát "az exemre" - a szerk.). Van, akiben a modorát szeretem meg, másban azt, hogy bármiről el tudunk beszélgetni, a harmadik embernek pedig az enyémhez hasonló az érdeklődési köre. Ez persze mind szép és jó, hogy szimpatikus X, bírom Y-t, ráadásul Z is rendkívül jó fej... és csak idő kérdése, hogy kialakuljon a beleesés.
Egyáltalán mitől "esünk bele" valakibe? Miért érezzük úgy, hogy ő a másik felünk, aki kiegészíthet minket? Ez meglehetősen komplikált, hiszen minden ember másra gerjed, tehát ízlések és pofonok. Nehéz olyan általánosan elfogadott vizes lepedőt találni, amit minden (vagy a legtöbb) szerelmi kapcsolatra gondolkodás nélkül ráhúzhatunk. Egyetlen egyén esetén is megfigyelhető, hogy olyan emberek kerülnek a bizonyos górcső alá, akik teljesen más tulajdonságokkal rendelkeznek. Mit veszünk figyelembe akkor, amikor kinézünk magunknak valakit? Eszembe jutottak egy régi barátnőm szavai, miszerint "akkor jövök össze egy pasival, ha szerelmes vagyok belé, vagy akkor, ha ***** jó teste van". Ezzel a mondattal sikerült megfognia a lényeget, amit egyből tovább is gondolhatunk. Szerelmes vagyok belé vagy jó teste van. Szerelmes vagyok belé, mert jó teste van. Ilyen egyszerű lenne? Nem egészen, de a külső sarkalatos pont a kérdésben, akár tetszik, akár nem.
Miért olyan fontos az első benyomás? Az első pillanatban rengeteg dolog dől el, leginkább az, szívesen megismernéd-e a másikat közelebbről, avagy hasta la vista, baby. Persze, számtalanszor előfordul az emberrel, hogy nem alakul ki az úgy nevezett szerelem első látásra, amikor viszont konkrétan falra mászol valakitől (nem úgy értve, hogy idegesít vagy cukkol, hanem szabályosan taszít), azt szinte lehetetlen később visszafordítani.
Miért akar minden fiú és lány/férfi és nő jól kinézni? Azon kívül persze, hogy rendkívül felemelő érzés büszkén végigsétálni a strandon vagy bezsebelni a barátaidtól kapott bókokat. NyilvánValó, hogy vonzók akarnak lenni a másik nem számára, ami persze teljesen érthető. Viszont egyúttal azt is eredményezi, hogy a delikvens nem beléd, hanem a megnyerő külsődbe lesz szerelmes, amit rendszerint a célszemély közelebbi megismerése vagy a szerelem elhalványulása követ. Utóbbi esetben hamar bekövetkezik a pofáraesés: "De hát ez nem lehet igaz!", "Nem ilyennek képzeltem.", "Olyan aranyosnak tűnt..." etcetera, etcetera. Erre most mindjárt három dolgot mondanék: 1. Dehogynem igaz, csak a rózsaszín szemüveged korábban prímán eltakarta a kilátást. 2. Az egy dolog, milyennek képzelted; ez van és kész, barátkozz meg vele! 3. Könnyen lehet az illető egy tündéri, áldott jó ember, csak éppenséggel nem Te kellesz neki. Van ez így. Ha pedig kérdésed van, ugorj vissza a 2-es ponthoz, és barátkozz meg vele! Mindegyikünk mást akar - a nő a férfit, a férfi a nőt (és erre vannak még alternatívák, természetesen). Azon túl pedig, mindegyikünk mást akar - másik férfit, másik nőt. Ezt azért annyira nem nehéz megérteni. Feldolgozni annál inkább.
Szóval, annyit tudunk eddig, hogy a tipikus átlagparasztok (bocsánat, a társadalom krémje) modell alkatú lányokba és izompacsirtákba szeretnek bele. Ne utáljátok őket emiatt. Mindenki arra vágyik, ami hiányzik belőle, ezért a másiktól várja, hogy az majd kárpótolja a benne rejlő hiányosságot. Például: "undorító, dagadt disznó vagyok, megyek, felszedem Miss Universe Hungary-t, hátha attól én is szép leszek", vagy "mindig utáltam a matekot, de ott az a helyes srác a suliban, ő nagyon penge, majd felkészít a dolgozatra - ha mást nem, egy francia nyelvleckét kapok tőle". Felejtsétek el!!! Dobjátok ki a fejetekből, hogy más által többek lesztek, mert a fejlődést nem az ismeretlen másik generálja, hanem saját magatok, akinek az adott tulajdonság hiánya az érzékeny pontja, és ezáltal akarjátok a hiányt kitölteni! A testetek és elmétek sokkal okosabb, mint hinnétek, csak figyelnetek kell a jelzésekre! Amint az agyatok felfogja, hogy a vágyott minőség nem egy kirakatbábu hozománya, világossá válik előttetek, hogy átértékeljétek, mi is az a szerelem. Ezt azért mondom el, mert mindannyian - különösen mi, fiatalok - hajlamosak vagyunk a másik emberbe "pofára" beleesni (és pofára esni), ami hosszú távon cseppet sem kifizetődő.
Az alapvető különbség tehát ez a szerelem és a szeretet között: a szeretet odaadó, a szerelem követelőző. Szóval döntsétek el okosan, kiért teszitek tűzbe a kezeteket. Mindannyian követünk el hibákat, de van egy jó hírem: ha hibázol, az már azt jelenti, nem vagy tétlen. Ha néha el is buksz, küzdesz. Először másokért, aztán már a saját eszméidért, amikért érdemes élni. Erre büszke lehetsz. Büszke lehetsz, mert elérted azt, amit sokan nem tudnak és nem is mernek: kiemelkedtél a mocsárból. Kiálltál a sorból és kiálltál magadért.
Miután így lealáztam az emberi élet mozgatórugóját, hadd tegyem fel a koktélcseresznyét a zsúrtorta tetejére. Én igenis hiszek az emberi hűségben, lojalitásban, a házasság intézményében, de még a sírig tartó """szerelemben""" is. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy őkelme a legelcsépeltebb szavaink közé tartozik manapság - és ezt én bánom a legjobban. Így szeretlek, úgy szeretlek - csak sokszor nem mindegy, hogy úgy, vagy így.
Változatlan "szeretettel".
Miért akar minden fiú és lány/férfi és nő jól kinézni? Azon kívül persze, hogy rendkívül felemelő érzés büszkén végigsétálni a strandon vagy bezsebelni a barátaidtól kapott bókokat. NyilvánValó, hogy vonzók akarnak lenni a másik nem számára, ami persze teljesen érthető. Viszont egyúttal azt is eredményezi, hogy a delikvens nem beléd, hanem a megnyerő külsődbe lesz szerelmes, amit rendszerint a célszemély közelebbi megismerése vagy a szerelem elhalványulása követ. Utóbbi esetben hamar bekövetkezik a pofáraesés: "De hát ez nem lehet igaz!", "Nem ilyennek képzeltem.", "Olyan aranyosnak tűnt..." etcetera, etcetera. Erre most mindjárt három dolgot mondanék: 1. Dehogynem igaz, csak a rózsaszín szemüveged korábban prímán eltakarta a kilátást. 2. Az egy dolog, milyennek képzelted; ez van és kész, barátkozz meg vele! 3. Könnyen lehet az illető egy tündéri, áldott jó ember, csak éppenséggel nem Te kellesz neki. Van ez így. Ha pedig kérdésed van, ugorj vissza a 2-es ponthoz, és barátkozz meg vele! Mindegyikünk mást akar - a nő a férfit, a férfi a nőt (és erre vannak még alternatívák, természetesen). Azon túl pedig, mindegyikünk mást akar - másik férfit, másik nőt. Ezt azért annyira nem nehéz megérteni. Feldolgozni annál inkább.
Szóval, annyit tudunk eddig, hogy a tipikus átlagparasztok (bocsánat, a társadalom krémje) modell alkatú lányokba és izompacsirtákba szeretnek bele. Ne utáljátok őket emiatt. Mindenki arra vágyik, ami hiányzik belőle, ezért a másiktól várja, hogy az majd kárpótolja a benne rejlő hiányosságot. Például: "undorító, dagadt disznó vagyok, megyek, felszedem Miss Universe Hungary-t, hátha attól én is szép leszek", vagy "mindig utáltam a matekot, de ott az a helyes srác a suliban, ő nagyon penge, majd felkészít a dolgozatra - ha mást nem, egy francia nyelvleckét kapok tőle". Felejtsétek el!!! Dobjátok ki a fejetekből, hogy más által többek lesztek, mert a fejlődést nem az ismeretlen másik generálja, hanem saját magatok, akinek az adott tulajdonság hiánya az érzékeny pontja, és ezáltal akarjátok a hiányt kitölteni! A testetek és elmétek sokkal okosabb, mint hinnétek, csak figyelnetek kell a jelzésekre! Amint az agyatok felfogja, hogy a vágyott minőség nem egy kirakatbábu hozománya, világossá válik előttetek, hogy átértékeljétek, mi is az a szerelem. Ezt azért mondom el, mert mindannyian - különösen mi, fiatalok - hajlamosak vagyunk a másik emberbe "pofára" beleesni (és pofára esni), ami hosszú távon cseppet sem kifizetődő.
Az alapvető különbség tehát ez a szerelem és a szeretet között: a szeretet odaadó, a szerelem követelőző. Szóval döntsétek el okosan, kiért teszitek tűzbe a kezeteket. Mindannyian követünk el hibákat, de van egy jó hírem: ha hibázol, az már azt jelenti, nem vagy tétlen. Ha néha el is buksz, küzdesz. Először másokért, aztán már a saját eszméidért, amikért érdemes élni. Erre büszke lehetsz. Büszke lehetsz, mert elérted azt, amit sokan nem tudnak és nem is mernek: kiemelkedtél a mocsárból. Kiálltál a sorból és kiálltál magadért.
Miután így lealáztam az emberi élet mozgatórugóját, hadd tegyem fel a koktélcseresznyét a zsúrtorta tetejére. Én igenis hiszek az emberi hűségben, lojalitásban, a házasság intézményében, de még a sírig tartó """szerelemben""" is. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy őkelme a legelcsépeltebb szavaink közé tartozik manapság - és ezt én bánom a legjobban. Így szeretlek, úgy szeretlek - csak sokszor nem mindegy, hogy úgy, vagy így.
Változatlan "szeretettel".
 |
| (Na, nem így...) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése