Mezítlábas kihívás Csábrágon

Akkor most következik a Nagy Ásatási Beszámoló!

Oké, azért akkora nagy durranás talán mégsem lesz, mint amekkorának tűnhet. A lényeg, hogy összességében túléltem az első hosszabb egyetemi utam, mely a régészettel is kapcsolatban állt, méghozzá olyan szinten, hogy a második napra a büszkeségtől a kék véremen keresztül az ipolysági Billában vásárolt mentolos vízig minden a fejembe szállt, porcikáim pedig henye izomláztól sajogtak. Idáig pedig úgy jutottam el...

0. nap:

Rettenetesen vártam már a vasárnap délutánt, bár annak tükrében, hogy három méretes táskám az utolsó pillanatig nem sikerült bezárnom, állításom egyesekben joggal ébreszthet kételyeket.

Bárcsak ezt a színkavalkádot is magammal vihettem volna!

Azt már nem is említem, hogy pesti vonatom több mint huszonöt percet késett, így felpakolt A Madaszkár pingvineis örökzöld (fekete) bőröndöm mellett érkezésem időpontja is megalapozhatta a rólam alkotott, nagyban pozitív véleményt.  És mégis megérkeztem! Újpest-Városkapu! Éljeeeeeen!

Ezután következett a fasírt (mármint a derült égből): vajon hány középkoros hallgató kell ahhoz, hogy az ötszemélyes autóba fejenként minimum három emberméretű csomagot (hálózsák, polifoam, Quechua táska) beszuszakoljon? És a végén még mi is befértünk valahogy! Nobel-díjat az ELTE-BTK régész különítményének! Viccen kívül, az utazást roppant mód élveztem, a Trónok harca-spoilerezést ugyanis rövidesen felváltotta az Imagine Dragons-maraton, amiért plusz pont jár a sofőrnek. Meg azért is, amiért a bénázásom ellenére sikerült sötétedés előtt megérkeznünk Csábrágvarbók határába.

Íme a vár madártávlatból :)

Persze, amilyen az én formám, mire eljutottam zuhanyozni, már leszállt az éj, így izzadt testemre a tücskök ciripelése és a szentjánosbogarak fénye mellett engedhettem a megváltás tizenöt fokos elixírjét (aka forrásvíz). A padlás, ahol aludtunk, kifejezetten tetszett - olyannyira, hogy egyből a helyiség közepén le is cuccoltam. Akit zavar, hatoljon át rajtam! Ezt szerencsére sikerült megúsznom, bár a hajnali órák szaharai hőingadozásáról inkább nem beszélnék.

1. nap:

Reggel hétkor egy öblös vadászkürt(?) hívó szava ébresztett édes álmomból (szóval még véletlenül sem a dermesztő hideg). Gyorsan magamra kaptam a melegítőm, amit reggeli után nem sokkal mindjárt meg is bántam. Ahogy felkelt a Nap, perzselő sugarai Valósággal kétszersült-szagúra égették bőrszövetem minden szabad négyzetcentijét, így talán mondanom sem kell, hogy az alabástrom megjelenés hamar odalett. Magával a lapátolással nem volt az égvilágon semmi bajom (első nap még mindenki #lelkes és #pozitív - különös tekintettel az elsőévesekre). A korábbi évekkel ellentétben nem rohantunk neki minden falnak/gödörnek/épületszárnynak, ahol találhatunk valamit (Valószínűleg ez is a korral jár), viszont a már meglévő leleteket letisztítottunk, szortíroztuk és igen - ragasztottunk is! Ez volt a kedvencem. (Mj.: Olcsó játék hülye gyerekeknek.)

Ez a multikulti tábla is kifejezetten tetszett, különösképpen a "Fogd a söröm" kezdetű rész

Délután három óra felé szomorú szívvel nyugtáztam, hogy időközben Nagyot nőtt az árnyék..., ami hosszú távon egyenetlen (építőmunkásokéhoz hasonló) barnaságot eredményezett mind a két karomon. (Mj.: Itthon is röhögve mutogattam magam, na majd legközelebb pénzt is kérek érte.) Pozitívum viszont, hogy napi tisztálkodási rutinom ezúttal világosban végezhettem, így még a szúnyogok sem csíptek agyon.

Ezt a szépséget ástuk ki aznap

2. nap:

Ha minden kívánságom ilyen könnyen teljesülne! Már alig vártam, hogy elkészítsem életem első szelvényrajzát, melynek így a csábrági vár (vagy ha pontosítani akarok, a Hrad Čabraď) északi palotája melletti második kaputorony adott otthont.

Voilà 🌠🌟

Természetesen a feladat korántsem bizonyult olyan egyszerűnek, mint amilyennek első ránézésre tűnt. Kezdés gyanánt mindjárt két órát tömény kőméricskéléssel tölthettem - és ez még csak nem is a fal része volt a dolognak! Mire eljutottam A Lőrésig (ez lett volna, és ez is volt a feladat lényege), a rajzon már semmi nem hasonlított arra, amire Valójában teremtetett. Sebaj, van ez így.

Innen meg hova lettek a teguláim??

A tanulság az, hogy soha (ismétlem, soha!) ne indulj el hegyen-völgyön át olyan papucsban, amit Nagyker Áron (199,- forintért) vásároltál öt-hat évvel ezelőtt, mert könnyen lehet, hogy a kanyargós domboldalon lefelé fékezve akkorát szalad a lábadról, hogy még jó esetben is csak darabokban látod viszont (így viszont a "rossz" eset, mely szerint a lábbelinek nyoma vész, tárgyi funkcióvesztés okán felértékelődik). Ja, és még valami: ha már vetted a bátorságot, lebattyogtál a szakadt teszkós papucsodban, lezuhanyoztál a völgyben (igen, Csábrágon dívik a #KertiZuhanyzóStyle) és még túl is élted, még véletlenül se támadjon olyan beteg ötleted, hogy női intim kiegészítők ragasztócsíkjával próbálod egymásba tuszkolni gajra vágott kedvenced pázldarabkáit - ha ugyanis kóstolgatod a sorsot, és nekivágsz a várhegynek... a találmányod hajszálpontosan másfél másodpercet fog épségben kibírni, erről kezeskedem.