Avagy "grafomán terápia önbizalomhiányos egyedeknek". (lol)
(Mentségemre szóljon, eddig is épp elég hatásvadász címem volt már, akkor most megszületett az egyik legnormálisabb is. Düm-dürüm-düm-DÜMM.)
Időnként minden ember életében elérkezik egy-egy pont, mikor úgy érezzük, nem bírjuk tovább, egyszerűen muszáj lépnünk valamit. Ha a mindennapjainkban nincs kellő változatosság, egy idő után belefásulunk az egyhangúságba, és bizony ilyenkor borul fel a legkönnyebben a megszokott ritmus. Ha pedig megvan a baj, kapálózunk az ég felé nyúlva, miközben a talaj már réges-rég kicsúszott a lábunk alól. Ülünk a szakadék alján, és miközben - jó esetben - azon töprengünk, hogyan másszunk vissza a felszínre, előjön jó barátunk, az önbizalomhiány, és lelki füleinkkel máris halljuk a kéretlen megjegyzéseket:
ÚGYSE TUDOD MEGCSINÁLNIIII
DE BÉNA VAAAGY
SZÁLLJ LE A FÖLDRE KISANGYAL... JA BOCS, TE MÁR RÉG MAGAD ALATT VAGY!
Aha, meg a tengerszint alatt is. Kösz! Más probléma?
Pontosan tudom, hogy (szerencsére) mindig voltak (és lesznek is) olyan emberek, akik kész életvezetési tervvel a fenekükön születtek a világra, azt viszont ne felejtsük el, hogy a magabiztosság és a tudatosság alapvetően tanulható emberi tulajdonságok. Szóval, ha valaki nem érzi magát a topon (vagy az origó közelében sem), választhat több alternatíva között, az alapján, mit akar tenni.
- Maradj ott, ahol vagy. Jogos gondolat, de inkább essen rám a konyhaszekrény.
- Oldd meg a problémád, vagy keress valakit, aki segít ebben.
Ilyenkor mi a legkézenfekvőbb?
Pontosan! És ők mit mondanak mindig? Menj le, fussál három kört. Találkozz a barátaiddal. Számold meg a képzeletbeli bárányokat. Ja és, várj még egy kicsit! Írd ki magadból. Hát ez az!
Teljesen biztos vagyok benne, hogy a bestseller önfejlesztő könyvek szerzői is így indultak neki. Leírták. Összetépték. Kidobták. Leírták újra, kicsit másképp. Aztán kihúztak egy egész fejezetet, és elkezdték az egészet elölről. Nem sokkal azután, hogy elindítottam ezt a blogot, készítettem egy fényképet a 102-es terem mellett. Gondoltam, érdekes. Hiszen ezzel a számmal korábban is találkoztam már (mondhatni karmikus kapcsolatban állunk egymással). És akkor megvilágosodtam: ez nem csak egy szám, ez maga a számegyenes! Úgy értem: 1 - 0 - 2
1 -> 0 -> 2
Néha hátra kell egyet lépned ahhoz, hogy átláss a kerítésen, és sikerüljön nekifutásból átugranod a problémát. Előtte, persze, nem árt elővenni egy jegyzetfüzetet és feljegyezni a kiszámolt esésszöget. Vagy akár egy konkrét haditervet készíteni.
NyilvánValóan már rájöttem, hogy - bármennyire szeretek beszélni - alapvetően írásban jóval erősebb vagyok. Ez a megfontoltság hátulütője. És bár nem működik minden ember egyformán, az általánosságban igaz, hogy ha leülünk és adunk egy kis gondolkodási időt saját magunknak, olyan ötletek bújhatnak ki a fejünkből, amikre a mindennapokban soha nem gondoltunk volna. Az írás egy szertartás. Az írás maga a rítus. (Most például ez a szó sem jutott eszembe, élőbeszédben nem tudtam volna ilyen hatásosan megfogalmazni. :D) Azon kívül, hogy általa jobban megismered a saját gondolkodásod, jobban átlátod majd a világot is. A kiforrott világnézet és a pontos önismeret pedig hihetetlen mértékű doppingszerként képes szolgálni az agynak.
Amióta írok, teljesen más ember lettem. Nyugodtabb vagyok a mindennapokban. Mélyebbek a gondolataim. És ami a legfontosabb: megtanultam szembenézni önmagammal, ezáltal jobban megy a következtetések levonása és a felelősségvállalás is. Márpedig ha az ember biztos magában, az az egyik legjobb érzés a világon.
 |
Ez simán mehetne a régészes mémek mellé is :D |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése