Évtizedösszegző

Két nap - ennyi maradt hátra a 2010-es évekből.

Nemsokára tehát véget ér az évtized, melynek elején nekiláttam a hovatartozásom, mint olyan, felkutatásához - az évtized, mely a jelen megannyi tényezőjét meghatározta számomra.

Lassan 10 év telt el azóta, hogy elkezdtem a középiskolát. Nyolc, mióta létrehoztam az első verses felületem. Öt, mióta nagyjából kapiskálom, milyen irányba szeretnék tartani az életben.

Brutális évtized áll a hátunk mögött.

Az mindennapok még a korábbinál is jobban felgyorsultak, a látóterünket ellepték a tömegcikkek - és lassan magunk is elkezdtünk ebbe az irányba formálódni (akinek nem inge...).

Tíz évvel ezelőtt egy gyerek voltam, elképzelések nélkül, pusztán az álmaimmal. És sokszor ma is attól rettegek, hogy az elképzeléseim ezen az álombeli síkon fognak megrekedni.

Jóval többet tanultam, mint hinni mertem volna - és jóval több áll még előttem, mint amibe valaha bele mertem volna gondolni.

Ha csak a legutóbbi egy év eseményeit veszem sorra, elönt egy szolidabb jótérzekfaktor...

• Szakdolgozatleadás.
• Abszolválás az egyetemen.
• Három külföldi út.
• OKJ elkezdése.
• Versek, cikkek, blogbejegyzések.
• Funiversity publikáció.
• Nyári állás az MTA-n.
• Steerpike cosplay.
• ASCH táborfelügyelet.
• Munkalehetőség régésztechnikusként (diploma nélkül).
• Két UniFest arany.
• Tepsiképű lány-munkálatok.
• Az első saját dalom összerakása.
• Családállítás és agykontroll tanfolyam.
• Két jóga kihívás teljesítése.
• Pálos zarándoklat.

*Egoizmus OFF.

Valahogy mégis azt érzem, valami hiányzik... ám ez furcsa módon inkább ösztökél az új évtized felé, mintsem eltántorítana tőle. Igazság szerint rettegek, mert érzem, hogy egy részem menthetetlenül el fog szakadni tőlem, hogy többé, hogy jobbá válhassak.

Tíz évvel ezelőtt úgy vártam a gimnáziumi felvételit, mintha az lenne a leginkább eget rengető dolog, ami csak létezik.

Most készülök az államvizsgára, és néha megfordul a fejemben, miért nem tudok már úgy gondolkodni, mint annak idején.

Az életnek van a világon a legjobb humorérzéke.

És itt és most, ebben a pillanatban azt hiszem, pontosan tudom, mit kell tennem.

SZEMrebbenés nélkül | Kórházi kalandok

A minap történt velem egy kisebb baleset, ami rákényszerített, hogy belépjek a Faun labirintusába - azaz a Fejér Megyei Szent György Kórházba.

Nem panaszkodom, elvégre egyszer az életben időben elindultam, így maradt két órám megtalálni az orvost. Miután 20 perc eredménytelen sétafikálást követően elvergődtem a megfelelő épületig, már minden ment, mint a karikacsapás. Legalábbis, ebben reménykedtem...

Tehát, főépület: pipa.
Eljutni a második szintre - porta -, mielőtt ledózerolnak a balesetisek: pipa.

Személyszállító lift: öt percig nyomkodtam, végül feladtam.

Napi lépcsőzés: pipa.

A portaszolgálaton felettébb készséges öregúr irányított a büfén túli információs pulthoz. Itt kiderült, hogy rossz helyen járok, és fel kell jutnom a hetedikre (a lift persze megint nem akart felvenni). Járkálok fel-alá a felvonó előtt. Kisvártatva kinyílik az ajtó. Nővéregyenruhás, középkorú nő tessékel be maga mellé. Hányadikra szeretné? Már nyúlok is a gomb irányába, de gyorsan összeráncolom a szemöldököm. Mi az, hogy 1-4. emelet? Hölgyem, ez a lift csak a szakrendelők között közlekedik. Ja, akkor rendben. Marad a gyalog galopp. Lóhalálában futok felfelé, mire csiribí-csiribá, Bogyó és Babóca, a 4. szint fölött véget ér a lépcsősor. Kinézek a tetőre. A hó szitál. Oké, értem - kapjam be.

Ki kellene jutni innen, de minél hamarabb.

Hátraarc - legjobb, ha visszamegyünk a porta felé, ahol az emberméretű felvonók közlekednek. Első emelet: zsákutca. Ne picsogj már, Kriszta, itt még úgyse' voltunk! Meglátok egy rendelőt, az ajtó lezárva. Sajnálatos. Hátulról elkap egy nővérke. Izé, én csak, tudja... a szemészetet keresem. Az itt van a folyosó végén, jobbra, mutatja, és elviharzik. Ahogy nézek utána, mozog a szám, mint a lassított felvétel. Hát nem a hetediken?

Az egyenes folyosón is sikerül eltévednem. Elnézést, a szemészet...? Balra, a második ajtó. Az jó, remélem, Lukács Laciék fogadnak. Zárva. Sebaj, a Mennyország egyelőre várhat.

Mit csinál, miért feszegeti azt a kilincset?! Ne haragudjon, a szemészetre jöttem... Hát a szülei? A szüleim? Nincs kísérőm. Ez komolyan a gyerekszemészet? Huszonkét éves vagyok, még egy baszki is majdnem kiszalad a számon. Doktor úr, a hetedik emeletre szeretnék eljutni, de a nyavalyás felvonó csak a negyedikig közlekedik. De mindegy is, mert amúgy sem jön, amikor hívom. Semmi gond, nekem még a kontrollhoz is díszkíséretre van szükségem. Díszdoktori kalauzzal.

Jó napot kívánok, Sólyom Lili vagyok (tudom, hogy köpnek rá), és tegnap jártam itt, mert belement a törmelék a szemembe. Hogyan? Hát kérem, az úgy volt... Akkor kinek meséljem, ha nem magának? Hogyhogy menjek vissza a másodikra? Mi a jószagú nyű az a kartonozó? Hogy érti azt, hogy használjam a liftet??? Cirip. C i r i p .

Lejutni a lépcsőn: pipa.

Átjutni a büfén: pipa.

Kartonozó: negatív. Hogy lehet, hogy még az itt dolgozók sem ismerik ezt a búbánatverte helyet?

Útbaigazítást kérni: sikeres. Na végre!

Tajszámot bemond, személyigazolványt, lakcímkártyát lead. Kérjük, fáradjon a negyedik emeletre (nahát, mégiscsak jó lett volna az a babalift!). A doktornő egy órán belül megérkezik. Ketten vártunk rá, én kerültem sorra hamarabb. Tíz perccel a rendelési idő vége előtt.