Egy ideje születőben van az a bizonyos hatodik emberfaj.
Egy közösség, melynek tagjai - kortól, nemtől, identitástól, vallás- és rasszbeli hovatartozástól függetlenül - felismerik egymást anélkül, hogy akár egyetlen szót váltottak volna korábban.
Egy csoportosulás, melynek tagjai bíznak a halhatatlanságban, és szüntelen az Istent keresik. Nem csak a túlvilágon: egymásban és saját magukban is.
Honnan tudhatod, hogy Te is ebbe a körbe tartozol? Mi rá a bizonyíték? És ha még így is van - felmerül a kérdés, hogy egyáltalán van-e értelme, mondjuk ki: megéri-e abba a kisebbségbe tartozni, mely nem enged a kizsákmányolásnak és nem fél az emberiség örökletes sorsfeladatát, keresztjét a hátán hordozni.
A foggal-körömmel érvényesülni akarás csírája ott lappang minden emberben. Ott van, hiszen az öncélú tündöklés az aktuális földi megtestesülésünkhöz kreált ego legfőbb célja. Ennek megfelelően halandó "kicsi énünk" igyekszik más entitásokat maga mögé utasítani és egyúttal eltiporni mindazt, aki/ami az útjába áll.
Az emberiség, a szuverén ember-lét belső dzsihádja az egonak a belső Énünkkel folytatott, véget nem érő párharca, melyből a könnyebbik utat választva könnyen az első kerülhet ki győztesként. Amennyiben így alakul, be nem teljesített sorsmissziónk egy - vagy szükség esetén több - következő életre kárhoztat mindaddig, míg meg nem tanuljuk elfogadni az egonk felett álló, isteni eredetű Én feljebbvalóságát és vállalni saját, belső passiónkat és az ezzel járó, rajtunk túlmutató következményeket.
Nem dőlhetünk hátra sohasem. Feladatunk sikeres beteljesítése nem jelenti azt, hogy szenvedéseinknek örökre vége szakad, és innentől egyetlen dolgunk csupán várni a kék madarat.
Egy élet = egy feladat!
Egy kihúzandó tétel a listán - vagy egy elbukott lecke.
A valóságos, szellemi globalizáció fő cselekvőivé azok válnak, akik felismerik, hogy az Utolsó Ítélettől egyedül a szerető bölcsesség, méginkább a bölcs szeretet képes megváltani. Minden más út a végső pusztulásba vezet.
Ahhoz, hogy mindezt megértsük, eggyé kell válnunk a külvilággal, egymással, és időtlen síkokon mozogva átértékelni az általunk - és elődeink által - felhalmozott és magunk előtt görgetett egyetemes problémákat, melyek sürgetőbben kiáltanak megoldásért, mint valaha.
A szerep, aki vagy, múlandó és törékeny - egyetlen életre szól csupán, majd beleolvad a közös tudatmezőbe. És mégis, bár látszólag jelentéktelen vagy, minden apró sejted a világ minden összegyűjtött tudását magába foglalja!
Te vagy az élet.
A világ.
Magad vagy Isten.
Hiszel az öröklétben? Nem vagy egyedül.
Nem vagyunk.
Ezúton ajánlom Müller Péter könyvét azoknak, akik az eddigiek során nem tanulmányozták át alaposabban.
Akkor is, ha nem mai darab.
