2019. január 11., péntek

Bazi nagy görög fertő

Ókori görög történelem vizsgára készülve - se.

Vagyis igen, de hát a fene se gondolta volna, hogy ez ilyen történet lesz. Mert ugye, régen sem voltak szentek az emberek, de az, ami lassan minden második cikkben visszaköszön tanulás közben, kérem szépen, kritikán aluli.

Kezdtem azzal, hogy utánanéztem a kurzusoktató előadásainak, és hát... nem mondhatom, hogy nem voltak érdekesek. Alkibiadészt például vágja valaki? Az egyetemről Valószínűleg sokan, de a béke kedvéért íme néhány szó róla:

"Alkibiadész (kb. Kr. e. 450 – Kr. e. 404) athéni államférfi, szónok, hadvezér. Teljes nevén Alkibiadész Kleiniu Szkambonidész, azaz Alkibiadész, Kleiniász fia, Szkambonidai démoszból. Anyja révén ő az utolsó híres tagja az Alkmaiónidáknak, Athén egykor legprominensebb arisztokrata családjának, amelyből a demokrácia atyja, Kleiszthenész és a legismertebb athéni politikus, Periklész is származott."

Sokan nem elégszenek meg Wikipédia idézettel, ami amúgy teljesen jogos. Helytálló forrásokról szólva, keresve sem találhatnánk a témában nagyobb szakértőt Németh Györgynél, aki, nos... az ifjú nárcisztikus hajlamai mellett rávilágít visszatérő mániájára: a hazaárulásra, a nevelője, Szókratész iránt érzett heves szerelmére és a házasságtörő viszonyra, melyet a spártai király feleségével folytatott.

A szerelem szentségéről szólva: akik a spártai katonaállam történetét érdekesnek tartják, biztos szívesen olvasnak majd egy másik legendás alakulatról is, mely történetesen véget vetett a lakedaimón tündöklésnek.

Thébai történelmét tekintve, ki gondolta volna, hogy akadnak itt Oidipuszénál is érdekesebb, Valóságos sztorik? Ilyen volt például a - nem feltétlenül példás erkölcsű - Szent Seregé is. A csapat sikerének titka mai szemmel nézve nem kissé volt bizarr: szerelmespárok alkották, melynek tagjai egymás mellett, egymásért küzdöttek és hullottak el - és gyakran győzedelmeskedtek, mint Leuktránál, i. e. 371-ben.


Tetszik, nem tetszik - Athén múltja sem mondható éppen hófehérnek. Peiszisztratosz önkényuralmát követően fiatalabb fia, Hipparkhosz a zsarnokölőnek nyilvánított Harmodiosz és Arisztogeitón áldozatává vált. A történészek sokáig vitatkoztak azon, mi lehetett a tett kiiunduló oka - a legelfogadottabb feltételezés Harmodiosz húgának megbecstelenítése volt -, a jelenlegi nézet szerint viszont Hipparkhosz magát Harmodioszt nézte ki szeretőnek. Mivel a férfinak már volt szerelmese: Arisztogeitón, és nem tartott igényt Hipparkhosz társaságára, végül az említett szeretővel ketten, közösen vetettek véget a kényúr életének.

Hipparkhosz athéni türannosz
Hipparkhosz (függelék)

A zsarnokölők végeznek Hipparkhosszal

És ez még csak az ókori görög vizsgaanyag egy apró szelete, ami sok részletről nem ad számot - de lehet, hogy most pont erre van szükség ahhoz, hogy bölcs maradjon az ember.

2019. január 4., péntek

Itt kezdődött minden...*

Új év - régi szép emlékek.

Még ma is előttem van, milyen gátlásos voltam tizenhat évesen - mármint ami saját magam meg a gondolataim felvállalását illeti.

Történt egyszer, hogy kb. öt évvel ezelőtt annyira unatkoztam, hogy jókedvemben írtam egy köszöntőt és gondoltam: miért ne nyomjam fel az internetre? Semmi extrára nem kell gondolni: egy kis nyolcsoros szösszenet volt, amit annak idején "álnéven" tettem közzé (ma már nem nevezném annak, főleg hogy ott virít mellette a fényképem meg a születési dátumom is). :D


A minap úgy esett, hogy eszembe jutott a régi poetes fiók (amin egyébként a mai napig ez az egyetlen vers, ami szerepel), és utánanéztem...


Köpni-nyelni nem tudtam, hogy a csodába került rá majdnem tizenkétezer megtekintés?! (Igaz, öt év hosszú idő.) A mostani, ennél már minden bizonnyal kiforrottabb dolgaimat bezzeg alig olvassa valaki. Na mindegy. Küldtem egy vizuális screenshot-ot a tizenhat éves énemnek, hogy ezt fogja fel egy kiadós tutujgatásként, és ösztönözze - legalább annyira, hogy a mostani előrehaladásom hosszú távon fenntartható fejlődési folyamattá alakuljon (na, ezt jól megalliteráltam...).

Ezúton kívánok - bár kicsit megkésve - Mindenkinek Boldog Új Esztendőt - és egy nagy adag kitartást, mert az sosem árthat. #nefelejtsetekelélni

P.S.: Azért a "komment szekcióban" korábban elkövettem már egy ösztönös vérfrissítést, amit remélem, a spontán idetévedők is megfogadnak. :)

*A pontosítás kedvéért: Nem a legelső versemet olvashatjátok. Korábban is írtam időnként, 5-16 éves korom között, de az egyrészt igen kezdetleges, másrészt magánjellegű darabokat nem fogom sem itt, sem máshol kézhez adni. Szóval igen, az első hivatalosan is közölt - és felvállalt - versem Valóban ez. :)

Minden egyes szavadtól csak üresebb leszek

Van abban valami kellemesen gusztustalan, ahogy az ember egyik pillanatról a másikra, az eufóriából a teljes kiüresedettségbe tud esni, aztá...