Ígéretemnek megfelelően visszatértem, hogy tudósítsak a Bánd település határában épült Essegvár idei tanásatásának talán legérdekesebb eredményéről.
Igen, ő az. Az ifjú Skywalker Lajos egész alakos fotón, első kézből. (Na jó, a vezetéknevet csak viccből írtam, azt nem kapott emberünk - akit én alapból Kornélnak akartam keresztelni, de most, hogy jobban megnézem, talán tényleg jobban illik rá a Lajos név.)
Tehát, adott egy középkori lelőhely, néhány - a közvetlen környékére egyáltalán nem jellemző - római kori kerámialelettel, és akkor megjelenik ez a valaki, aki a - korábban joggal őskorinak feltételezett - járószint alól bukkan fel, egy jóformán meghatározhatatlan vastárggyal a szemében. Nehogy véletlenül rá lehessen mondani, hogy tisztán őskori/középkori emberkéről beszélünk.
A legnagyobb poén az egészben, hogy mivel a kéthetes ásatás oroszlánrészét ebben a fölöttébb hálás szelvényben töltöttem, tanúja lehettem, ahogy a lelőhelyen pontról pontra bontakozik ki egy gyakorlatilag teljesen szabálytalan szerkezetű, nagy Valószínűleg bolygatott temetőrészlet. A halottak szinte kivétel nélkül gyermekek voltak. Ráadásul minderre totálisan véletlenül derült fény...
Kezdjük mindjárt a legelején.
Az augusztus 20-ai hét szerdáján már abban a hitben kezdődtek az ásatási rutinfeladatok, hogy a nap folyamán a szelvényt véglegesen lezárjuk. A sárgás színű, dolomit alapú középkori járószint alatt azonban olyan kemény kavicsos réteg húzódott, amit egyetlen nap alatt nem volt képes egy-két ember kibontani (ezer bocs, mégiscsak lány vagyok). Tehát csütörtökön a változatosság kedvéért vért izzadtunk a padlóval, pénteken pedig már csak egy leheletnyi mélyülés/tisztítás volt hátra, hogy megbizonyodhassunk affelől: itt már a világon semmi és senki nincs. És akkor a 2017/4-es szelvény északi szélén a csákány hirtelen megakadt az ifjú Lajos (Kornél) vékony falú koponyájában. A jobboldali falcsont teljes mértékben odalett. Mi meg hitetlenkedtünk, mert az univerzum egy troll, Veszprém környéke meg a legnagyobb jóindulattal is fokozottan veszélyes övezetnek számít.
A történteket természetesen nem hagyhattuk annyiban. Mindennek pedig az lett a hozadéka, hogy a lehetőség szerinti összes tekintetben mélyebbre ástunk az említett szelvényben, ahol még jó néhány kérdés került feltevésre.
Ott volt ez a csodálatos szelvény - legalábbis, ahogy kinézett, még mielőtt a hullaszintet elkezdtük tovább bővíteni. Korábban két cölöplyukhoz hasonló objektumra is felfigyeltem, így elsősorban ezek mélyítése lett a cél.
A kisebb átmérőjű lyukat körös-körül emberi koponyadarabok szegélyezték, és a legalján is jól látható volt egy kissé viharvert, ám nagyjából egészben megmaradt darab. A mélyülés során a csontok méginkább kibukkantak a földből.
(A folyamatos omlásveszély miatt persze nem volt egyszerű úgy haladni, hogy a roncsolódott koponya is egyben maradjon.)
A nagyobb kiterjedésű gödör kisebb falatnak látszott - első ránézésre. A kavicsos réteg alá kúszó éles dolomitfolt határait azonban korántsem volt egyszerű pontosan leírni. Mikor már úgy tűnt, tisztázódtak a réteghatárok, az őskorinak titulált járószintből két méretes tégla is előkerült.
És ezután jött a feketeleves. Pontosabban, a csontleves. Hedvigből.
Itt ugyanis újabb teljes váz került elő - jóllehet a hölgyemény deréktól lefelé már belelógott a metszetfalba, így őt nem sikerült olyan részletességgel feltárni, mint korábban Lajost. (De azért itt van róla egy közelebbi kép is.)
Történtek még további szép és emlékezetes dolgok a 2017/4. számú szelvényben, mint például egy meglékelt koponya előkerülése...
... ám a testek többségét sajnos a történelem viharos századaiban többször is megbolygathatták, így nehezen vonható párhuzam a Lajos szemébe rendkívül barátságos módon beleáll(ítot)t vasdarab és a két réteggel efölött előkerült pattintott kőeszköz között.
Mindazonáltal, az egyben maradt temetkezés szokatlan fektetési módja miatt jóformán sötétben tapogatóztunk, milyen korból maradhatott ránk a "várkapitány fattyú fia" - aki generációkkal a várépítés előtt kerülhetett a földbe - és a többi halott kisgyerek.
Vagy mégsem?
Ekkor jött el a pillanat, amikor váratlanul rám mosolygott a szerencse.
Már négy kőkemény napja kapartam a szelvény alját, amikor felfedeztem egy kulcsfontosságú bolygatott sírt.
Csak egy kettéhasított, vagy az évszázadok során egymástól elsodródott koponya maradványairól van szó. Ám időnként ezek a maradványok lényeges keltező leleteket rejthetnek.
JACKPOT! Három S-végű hajkarika. Juhéj!
Túl szép lenne egy az egyben megállapítani, hogy honfoglalás-, esetleg kora Árpád-kori sírok együttesébe botlottunk (egyelőre azt sem lehet teljes bizonyossággal megmondani, templom körüli vagy soros temetkezésről lehet szó). Az viszont kézenfekvő, hogy a gyermekek ha nem is közösen, de szűk időintervallumon belül hantoltattak el, ez pedig a 9. század és a várépítkezések kezdete - tehát az 1270-es évek környéke - közé tehető.
Oké, nem derült fény napra pontos korhatározási adatokra, de így is elég jól működött a kizárásos módszer egyetlen lelet alapján. (Én meg életemben nem éreztem még ilyen hasznosnak magamat ásatáson.)
Ja és, mielőtt bárkiben felmerülne: nem, nem sikerült egyszeri ránézés, ráolvasás vagy kockavetés alapján rájönnünk, mi Lajos és Hedvig biológiai neme. Ez majd a pontos életkor meghatározásával együtt, az antropológusok dolga lesz.
Végezetül, itt van még egy sztárfotó a kis pólyás celebünkről a koszos bakancsom társaságában, meg egy másik, amin a fiatalembert tisztogatom.
Szép vénasszonyok nyarát mindenkinek! :)
